nke logo white

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Az Apertus Nonprofit Kft. célja, hogy közszolgálati alapon, nyereségérdekeltség nélkül, magas szakmai színvonalon támogassa a közszolgálati továbbképzési rendszer – elsősorban informatikai – fejlesztését és működtetését, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közszolgálati továbbképzéseinek megszervezését és fejlesztését.

Ugrás

A sorozat első részében megismerkedtünk az esetalapú oktatás fogalmával és annak az előnyeivel, megkülönböztettük az esettanulmányt a jogesettől, valamint körvonalaztuk azokat a képzési célokat, amelyeket a képzési forma alkalmazásától várunk.

Tovább


A Brad Frost-féle Atomic Design- szemlélet pár éve már jelen van az online alkalmazások tervezésben, de elterjedni érezhetően az elmúlt néhány hónapban kezdett, és a moduláris, komponens alapú vagy néha a kompozíció alapúnak nevezett szemléletekkel kiegészülve egyre komplexebbé válik. Ha ezzel tervezünk, az nagyon izgalmas folyamat, főleg úgy, ha valaha szerettél legózni, illetve, ha valamit sokszor kellett szétszedned és más formában összeraknod.

Tovább


piramis

Figyelembe véve a technológia használati és tanulási szokásokat az Apertus e-tanulási üzletágának oktatásmódszertani szakemberei kidolgoztak egy új digitális képzési formát az ún. e-szemináriumot.

Tovább


Agilis szófelhő

A mostani bejegyzés csak a portfólió-menedzsmentről szól, a bevezetéssel kapcsolatos nehézségekről és akadályokról majd talán egy másik posztban jelentkezünk.

Tovább


This is how 1

A bejegyzés az Apertus IT projektjeinek életciklusáról szól, azaz arról, hogy egy projekt ötletből hogyan lesz üzemeltetésre átadott szoftver. Ez a kis szösszenet nem egy módszertani szakkönyv, hanem az Apertus fejlesztési standardját röviden bemutató jegyzet, így az itt leírtak alkalmazásba vétele esetén kérdezze meg agilis coachát vagy tanácsadóját! Vagy viselje következményeit a saját bőrén…

Tovább


A hedonizmus-indexről, bármit jelentsen is egy ilyen furcsa kifejezés, a szakirodalom részletesen tudósítja az érdeklődőt. A hedonizmus-index a tudománymarketing jellegzetes terméke, vagyis egy olyan fogalom, amelyet az emberi agy alkotott, hogy minél inkább kiaknázza annak figyelemfelhívó, meghökkentő hatását.

Tovább


A dashboard rendelkezhet leképező/bemutató, szituációs vagy konstrukciós funkcióval. Megjeleníthet időbeli elrendezést, (történeti sorrendet, technikai hatásrendszert, természeti folyamatot, cselekvési sorrendet) vagy térbeli elrendezést (mint a természetes objektumok térbeli elrendezése, a műtárgyak térbeli elrendezése, a gépek/berendezések/eszközök térbeli elrendezése stb.).

Tovább

Cégünknél már a második mentorprogram zajlik, mely során fiatal java fejlesztőket támogatnak tapasztalt szoftverfejlesztők az egyéni tanulásban és fejlődésben. Filep Szabolcs, a mentorprogram vezetője számol be saját tapasztalatairól, élményeiről, a résztvevők hozzáállásáról.

Tovább

 

Előadást tartott Koltányi Gergely az Apertus Kft. ügyvezetője 2016. november 18-án, a XVII. eLearning Fórumon.

Tovább

Hogyan lehet a mai elnehezedett munkaerőpiacon ötösével megfelelő tudással rendelkező java fejlesztőket felvenni? Megmondja most az Apertus Szoftverfejlesztési osztály vezetője, Ferenczi Balázs.

Tovább

 

A szakmai és kompetenciafejlesztő ismeretek élvezetes átadására készült továbbképzési programban a képzés révén a résztvevőkben tudatossá válik a közérdekű adatok minél szélesebb körű közzétételének, valamint a közérdekű adatigénylések teljesítésének elvi jelentősége és gyakorlati haszna és előnye.

Tovább