nke logo white

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Az Apertus Nonprofit Kft. célja, hogy közszolgálati alapon, nyereségérdekeltség nélkül, magas szakmai színvonalon támogassa a közszolgálati továbbképzési rendszer – elsősorban informatikai – fejlesztését és működtetését, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közszolgálati továbbképzéseinek megszervezését és fejlesztését.

Ugrás

Az EDEN (European Distance and E-Learning Network, Európai Távoktatási és E-Learning Hálózat) története immár több mint 25 évre nyúlik vissza. Az EDEN-t 1991-ben alapították, tehát már a digitális távoktatás és e-learning „történelmi” kezdeteitől fogva mindent megtett az online oktatás népszerűsítése és elterjedése érdekében. Rangos szakmai szervezet, amelynek tagjai európai és nemzetközi e-learninggel foglalkozó intézmények. Az éves konferenciát mindig másik országban rendezik meg – Budapest már két alkalommal is otthont adott a rendezvénynek. Ebben az évben Svédországra, azon belül is a jönköpingi egyetemre esett a választás.

Jönköping hangulatos egyetemi város Svédország déli részén, két tó partján. Budapestről legkönnyebben a malmöi repülőtérről érhető el. Leszállás után pár órás vonatúttal érkeztem este a szállásra. A malmöi reptéren összefutottam a magyar kollégákkal, a kapcsolatépítést tehát már ott elkezdtük. Az EDEN vezetősége ugyanis részben magyar, a titkárságnak Budapesten, a Műegyetemen is van irodája.

konf5

Érkezésemkor egyből ízelítőt is kaptam a fehér éjszakákból, mivel este tízkor még bőven világos volt. Svédországban a június 23-ához legközelebb eső hévégén tartják meg a Szentivánéjt, a Midsommart (nyár közepe), amely a legfontosabb svéd fesztivál az egész évben, a nyári napforduló, az újjászületés ünnepe. A lányok ilyenkor virágkoszorút viselnek – ezt először fura divatjelenségnek gondoltam, de kiderült, hogy az ünnephez kapcsolódó és igen elterjedt népszokás. Az időjárás változékony, napfényes, kora nyári, ám kissé hűvös időben volt részünk, ami üdítően hatott a budapesti hőséghez képest. Esőkabáttal, esernyővel, melegebb pulóverrel mindig kellett készülni.

Közben szerzőtársam, Laci is megérkezett autóval. Még Rostockból írt, hogy épp vár a kompra, biztosan ott rostokol… Én kérek elnézést.

A regisztráció és a nyitó állófogadás után a plenáris előadásokkal kezdődött el az esemény. Stefan Hrastinski, a KTH Royal Institute of Technology tanára nyitotta meg a konferenciát az egyedi online tutorálásról szóló előadásával.

A következő előadást Manjula Srinivas professzorasszony, a mumbai Kishinchand Chellaram College média tanszékének vezetője tartotta. Elképesztőek voltak az általa említett számok: az országban több mint 700 főiskola található, ehhez mérhető hallgatói létszámokkal. Ennyi hallgató kiszolgálása csak online eszközökkel képzelhető el, bár személyes oktatásra is van lehetőség, ami viszont a szegényebb hallgatók számára megfizethetetlenül drága. Indiában is egyre nagyobb teret nyer az oktatásban a mobileszközök használata, viszont az országban vannak olyan területek, ahol még az áramellátás is akadozik, tehát ezekkel a problémákkal is számolni kell. Ehhez jön még a kasztrendszer, amely jóformán egy életre előre kijelöli a tanulók által bejárható, szinte megváltoztathatatlan életpályát. Nagyon érdekes volt szembesülni egy a miénktől ennyire eltérő társadalomszerkezettel és gondolkodásmóddal.

A kávészünetben lehetőségünk nyílt a kollégákkal való tapasztalatcserére, networkölésre is. Szűcs András professzorral, az EDEN főtitkárával egyeztettünk az Apertus és az EDEN közötti jövőbeni együttműködési lehetőségekről. Az Apertus Kft. (a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együtt) tagja az EDEN hálózatnak. Így lehetőségünk van az elmúlt negyedszázad során az EDEN tudásközpontjában felhalmozódott rengeteg anyag, szakirodalom, jó gyakorlat tanulmányozására, felhasználására. Szűcs András megerősítette, hogy az EDEN örömmel vesz részt az általunk 2018-ra tervezett, az NKE-vel karöltve megrendezendő, e-learninges adatelemzéssel foglalkozó Hans Rosling Emlékkonferencián. Így szélesebb körben, nemzetközi és európai szinten is megismertethetjük az Apertus által elért tudományos és szakmai eredményeket.

Utána szekció-előadásokkal és workshopokkal folytatódott a konferencia. A résztvevők nagy száma miatt sok párhuzamos szekció futott egyszerre, a bőség zavarával küszködve nehéz volt kiválasztani a minket legjobban érdeklőket. Laci kollégámmal ezért elosztottuk a témákat, hogy minél szélesebb képet nyerjünk a különböző kutatásokról. Én a munkahelyi tanulásról szóló előadásokra ültem be, Laci pedig az Open Badgeszel foglalkozó, inkább technikai jellegű workshopon vett részt.

konf6

Csütörtökön eljött a nagy nap, a délelőtti blokkban bemutattuk kutatási eredményeinket. Előtte volt lehetőségünk „elpróbálni” az előadást, hogy technikailag és elődásmódban is minden tökéletesen működjön. Laci mint külső szemlélő konstruktív észrevételeivel nagyon sokat segített. Ennek köszönhetően az előadás, elmondhatjuk, nagyon jól sikerült, a közönség érdeklődve kísérte figyelemmel a prezentációt, amelyben voltak vizuális elemek, Prezi- és Trendalyzer-animációk, dashboardok is. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak, Szani Ferencnek, Pitlik Lászlónak, Schnellbach Máténak és Lipcsei Máténak, akik munkájukkal hozzájárultak az előadás sikeréhez, valamint az Apertus teljes támogató csapatának.

Előadásunk itt tekinthető meg:

https://prezi.com/view/8qHp12lGMNTlZQKOQlmC/

Az előadás után több érdeklődő kollégával beszélgettünk, névjegyet cseréltünk, további együttműködési lehetőségeket egyeztettünk – többek között zágrábi és stockholmi egyetemekről érkezett előadókkal, akik szintén adatelemzéssel foglalkoznak.

A délután folyamán az ún. szinergia-workshopon vettünk részt, ahol a kollégák futó projektjeik eredményeit mutatták be.

Este került sor a díszvacsorára Jönköping egyik történelmi múltra visszatekintő, még a XIX. században épült szállodájában.

A pénteki nap már kicsit lazább hangulatban telt. A délelőtti előadások az e-learning szociológiai aspektusaira fókuszáltak. A záró plenáris előadások pedig összefoglalták, szintetizálták az elhangzottakat. A szervezők megköszönték részvételünket, és meghívták a résztvevőket az őszi, Litvániában rendezendő workshopra, illetve meghirdették a jövő évi EDEN konferencia helyszínét, amely Olaszországban, Genovában kerül megrendezésre. A rendezvény búcsúzkodással, kávézással zárult.

Elmondhatjuk, hogy egy nagyon jó hangulatú, gyümölcsöző szakmai rendezvényen vettünk részt, ahol sikeresen mutattuk be nemzetközileg is elismert kutatási eredményeinket. Hasznos kapcsolatokat építettünk, és ezzel jövőbeni együttműködések alapjait vetettük meg. Köszönjük, EDEN!


dr.BaloghAnikó

dr. Balogh Anikó

2000 óta foglalkozik e-learninggel, kutatási területe a tudásmenedzsment, illetve az e-tananyagok hatékonyságvizsgálata. Az Apertus Nonprofit Kft.-ben E-tanulási Módszertani Szaktanácsadóként dolgozik.